Programjainkról



„Bezzeg a mi időnkben” – Torpedó verseny

2019.március 18-án megrendeztük a „Bezzeg a mi időnkben” versenysorozatunk harmadik versenyét, a Torpedó versenyt. A játékban a logikus gondolkodás, a kombinációs képesség mellett nagy szerepet játszik a szabályok ismerete, betartása és a szerencse.

A versenyek egyenesági kieséssel játszódtak, ezért a fordulók nagyon gyorsak voltak. Az 1.korcsoportban 32, a 2.korcsoportban 16 tanuló nevezett. A megmérettetések során kiderült, hogy a jelentkezők tudomásul veszik a győzelmet, vereséget egyaránt és a fair-play volt a leginkább jellemző a rendezvényre. A pörgős versenyek után egészen hamar kiderült, hogy kiknek szolgált a szerencse és kik a legügyesebb Torpedó játékosok.

A verseny győztesei:
I. korcsoport helyezettjei:5-6.osztályosok
I.helyMacher Róbert 6.b
II.helyKassai Melodi6.a
III.helyStíer Míra5.b
II. korcsoport helyezettjei:7-8.osztályosok
I.helyMudris Noel7.b
II.helyTóthi Viktória7.a
III.helyKökény Rubina7.b

Gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek!Az összesített verseny eredményét a tanévzáró ünnepségen hirdethetjük ki.

Szirbik Anita
Sport a Suliban!

Iskolánk a 2018/2019-es tanév első félévében számos iskolai és diákolimpiai szervezésű versenyen képviseltette magát, ahol kiváló eredményeket értek el diákjaink.

A tanév első sporteseménye a Tamási Lajos Általános Iskola által megrendezésre kerülő I. Vincze László Labdarúgó Emléktorna volt, amelyen felsős lányaink ezüstéremmel térhettek haza. A csapat tagjai: Csurgai Viktória, Kalányos Barbara, Keszthelyi Anna, Kiss Regina, Kollár Szintia, Orsós Regina, Orsós Erika, Szabó Nikolett.

Második alkalommal 7. és 8. osztályos fiaink is megmutatták hogyan is kell rúgni a bőrt, hiszen hosszú idő után megnyerték a Tamási Városkörnyéki Bajnokságot, így jutva tovább a Bonyhádon megrendezésre kerülő Megyei Döntőre. Itt szoros mérkőzések után, a megye 5. legjobb csapatának mondhatjuk magunkat. A csapat tagjai: Frank Benedek, Frank Marcell, Matus Jácint, Mudris Noel, Orsós Roland, Óvári Miklós, Ráksi Krisztián, Veszprémi Roland.

Végezetül iskolánk diákjainak második alkalommal nyílt lehetősége, hogy a Hőgyészi Általános Iskolával együtt részt vehessenek a szlovéniai Roglán megrendezésre kerülő sítáborban. Idén is nagy várakozással érkeztünk a síparadicsomba. A négy sínap remek hangulatban telt, melyhez a gyönyörű idő is hozzájárult. Bőséges reggeli elfogyasztása után indultunk a hegyre, ahol közösen bemelegítettünk majd beosztottuk a csoportokat. Kezdőink gyorsan belejöttek, haladóink már profin szelték a fekete pályákat. A kiadós és változatos vacsora után, már a wellnessben találtuk magunkat, ahol kipihenhettük a síelés fáradalmait. A visszajelzések alapján, jövőre ugyanitt (egy kicsit többen) szelhetjük a havat.

Léner Péter
Bezzeg a mi időnkben-Amőba verseny

2019.február 19-én megrendeztük a „Bezzeg a mi időnkben” versenysorozatunk második versenyét, az Amőba versenyt. A játékban a logikus gondolkodás, a kombinációs képesség nagy szerepet játszik, így néhány forduló igen hosszúra sikerült.

A gyerekek hosszas gondolkodást követve húztak be egy-egy ikszet vagy kört a játékfelületre. Nagy koncentráció, hatalmas drukkolások közepett születtek meg az eredmények. A játék felépítése úgy nézett ki, mint a futballmérkőzéseké. Először csoportokat sorsoltunk ki, melyben a tagok körmérkőzéseket játszottak, utána egyenesági kiesésekkel jutottunk el a döntőig.

A verseny győztesei:
I. korcsoport helyezettjei:5-6.osztályosok
I.helyKovács Bence 6.a
II.helyKassai Melodi6.a
III.helyMacher Róbert6.b
II. korcsoport helyezettjei:7-8.osztályosok
I.helyOrsós Roland8.b
II.helyMudris Brendon7.b
III.helyBorda Vanda8.a

Gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek! Várunk minden érdeklődőt a 2019.március 18-ra szervezett Torpedó versenyen!

Szirbik Anita
Deák-Diák Gála

Az Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola felső tagozatos tanulói 2019. március 1-jén gálaműsort rendeztek. A Bartók Béla Művelődési ház nézőtere zsúfolásig megtelt szülőkkel, nagyszülőkkel, vendégekkel, érdeklődőkkel.

Minden osztály egy-egy ötletes műsorral lépett fel. A diákok zenés színdarabokkal, vicces paródiákkal mutatták be iskolai mindennapjaikat. A jókedvű összeállításokban régi nagy slágerek is felcsendültek, melyeket együtt énekelt a közönség a gyerekekkel. A sokszínű és színvonalas előadások jól tükrözték a gyerekek és felkészítő tanáraik kreativitását. A műsor végén a közönség vastapssal köszönte meg a diákok előadásait.


HEGYHÁT TÖRTÉNELEM ÉS MŰVELTSÉGI VERSENY

A Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskolája történelem tanulmányi versenyt hirdetett, melynek témája a Földrajzi felfedezések kora.

A versenyre összesen 15 csapat jelentkezett Gyönkről, Tevelről, Zombáról, Dombóvárról és Szekszárdról. Az Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola három csapattal képviseltette magát.

A benevezett csapatok részt vettek két előfordulón. Az ott szerzett pontszámok összeadódtak, és a nyolc legjobb csapat bekerült a döntőbe. Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek, és mindhárom csapatunk tovább jutott a döntőbe, melyre 2019. április 16-án kerül sor.

A csapatok tagjai:
Santa Maria:
  • Macher Róbert
  • Szabó Kata
  • Vecsei Benedek
  • Drágakövek:
  • Macher Rózsa
  • Kökény Rubina
  • Orsós Rebeka
  • Victoria:
  • Major Orsolya
  • Buczkó Barbara
  • Fejes Fruzsina
  • A döntőn sok sikert kívánunk minden csapatunknak! Köszönjük a felkészítő tanáruk Kódiás Anita néni munkáját!


    Bezzeg a mi időnkben-ország-város verseny

    Iskolánkban először kerül megrendezésre az a versenysorozat, amelynek célja, hogy a diákok megismerjék azokat a játékokat, amiket a szüleik, nagyszüleik is játszottak az iskolában. Egy kicsit kivontuk őket a számítógépek, tabletek, okostelefonok világából, és belecsöppentek egy kreatív, gyors gondolkodást kívánó szituációba. Amennyire tartottam attól, hogy vajon lesznek-e jelentkezők, vajon élvezni fogják-e azt a fajta játékstílust, ami számukra egy ismeretlen múltat idéz fel, annyira kellemes csalódás volt, hogy már a játékra történő készülést is nagyon élvezték a diákok. A verseny feszült koncentrációja mellett az ellenőrzések során mindig ott bujkált egy kis mosoly, nevetés, ami feloldotta ezt az izgalmas helyzetet. A gyerekek nagyon jól teljesítettek a játékban. A tudás mellett tudjuk, hogy a szerencse is nagyon fontos, hiszen nem lehet kiszámítani, hogy vajon milyen megoldást fog írni a másik játékos. A szép és szerencsés egyéni teljesítmények, szaktárgyi tudás mellett a tanulók emberségből, közösségépítésből, empátiából is jelesre vizsgáztak.

    A verseny háromfordulós, melynek minden fordulóját külön díjazzuk, majd azokat is értékeljük, akik mindhárom versenyen eredményesen részt vettek. A következő versenyek: 2019 februárjában az Amőba verseny, majd márciusban a Torpedó verseny.

    Az eredményhirdetést és a jutalmak átadását 2018. november 16-án tartottuk meg, minden résztvevő emléklapot és kis ajándékcsomagot kapott, az első három helyezett oklevelet az ajándékcsomag mellé.

    Az Ország-város verseny korcsoportonkénti helyezettjei:

    I. korcsoport helyezettjei:5-6.osztályosok
    I.helySzabó Kata 6.a
    II.helyKiss Regina 6.a
    III.helyKassai Melodi6.a
    II. korcsoport helyezettjei:7-8.osztályosok
    I.helySzalai Barbara 7.a
    II.helyMacher Rózsa 7.a
    III.helyOrsós Éva Julianna7.a

    Tehetségkutató verseny Siklóson

    Iskolánk hat felső tagozatos tanulójával 2018. május 2-án részt vettünk a Jobb Veled a Világ Alapítvány által meghirdetett tehetségkutató versenyen. A megmérettetésre különböző kategóriákban nyílt lehetőségük az induló diákoknak: ének, tánc, vers- és prózamondás, hangszeres produkció, illetve egyéb kategória.

    A verseny célkitűzése a boldogság üzenetének közvetítése volt. Az IDEÁK csapatának tánca a közösség, a SZEMÉLYES együttlét fontosságának közvetítésével próbálta e célkitűzést megvalósítani. A verseny országos szinten zajlott, régiónként osztották be a versenyzőket, így lányaink a siklósi fordulóba kerültek be. A versenyen – az előnytelen adottságú helyszín ellenére – próbáltak mindent megtenni a budapesti döntőbe való bejutás érdekében. Ez ugyan nem sikerült, de hasznos tanácsokkal, tapasztalatokkal távoztunk a versenyről.

    Ezt követően sétáltunk a várban, a belvárosban, felkerestünk a máriagyűdi búcsújáró helyet, s hazafelé még kedves vendéglátásban is részesültünk egy Pécs környéki faluban. Élménydús, örömteli nap volt ez számunkra. Jó volt együtt lenni, tényleg jobb volt velünk a világ, hacsak egy napra is. A versenyt megelőző hosszú felkészülési idő pedig azt hiszem sok tanulsággal szolgált számunkra, fejlődtünk, formálódtunk általa.

    =2>

    Köszönöm a szorgalmas felkészülésüket, a kitartó kora reggeli próbára járásukat és a szép szereplésüket a tánccsapat tagjainak:
      Kalányos Barbara 5.a Kassai Melodi 5.a Csurgai Viktória 6.a Szabó Nikolett 6.a Csonka Barbara 6.b Kökény Rubina 6.b
    Kalányos Csilla 7.a (sajnos a versenyen nem tudott részt venni)

    Ezúton szeretnénk megköszönni igazgatónőnk, minden kedves kolléga és Birkás Alexandra táncoktató hasznos tanácsait, melyek a felkészülésünkben segítségünkre voltak. Valamint Serbán Valentinnak – volt iregszemcsei plébánosnak - is köszönettel tartozunk azért, hogy elvitt minket a kisbuszán. Reméljük, a következő tanévben is jobb lehet velünk a világ….

    Esküdtné Béleczki Petra
    Föld napja 2018

    Az idei tanévben is megemlékeztünk a Föld napjáról.Rövid történeti áttekintés a Föld napja eredetéről:

    Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. 1990-ben világmozgalommá vált. Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. 1990 óta Magyarországon is évről évre egyre többen érzik úgy, hogy legalább megpróbálják – és legalább a Föld napján, április 22-én tesznek valamit ennek érdekében: fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek, valamelyik zöldszervezethez csatlakoznak, vagy saját szervezetet alapítanak. A Föld napja mozgalom legnagyobb sikere tehát az, hogy helyi igény szerint, helyi kezdeményezésre szerveződnek a Föld napi programok, és ma már nem csak a Föld napján.

    Ezen irányvonalak mentén igyekeztünk mi is iskolánkban - a helyi igényeknek és adottságoknak megfelelően - felhívni diákjaink figyelmét Földünk védelmének fontosságára. Intézményünkben meghirdetett fotópályázattal, műanyagmentes ötletbörzével és a kastényparkba történő délutáni kirándulással próbáltunk az országszerte megrendezett programokhoz, kezdeményezésekhez csatlakozni. A három felsős napközis csoport feladata a kastényparkban olyan fényképek készítése volt, amivel egyrészt közvetlen környezetünk szépségeire, másrészt annak védelmére hívhatjuk fel embertársaink figyelmét. A fényképezés és a közösségi játékok mellett elénekeltük közösen Bagdi Bella Gyújts egy gyertyát a Földért című dalát is. Reméljük, hogy fotóinkkal, énekünkkel és együtt gondolkodásunkkal, ha csak egy kicsit is, de hozzájárulhattunk Földünk megújulásához. Bízunk benne, hogy ha ma még nem is, de a későbbiekben talán egymás és mások szemléletmódjára is hatással lehettünk. Fogadjuk meg és gondolkodjuk el a fentiekben említett dalszöveg sorain:

    Ez a Föld az otthonunk, ez a Föld ahol lakunk,
    Az élethez tőle mindent megkapunk,
    Múltunk és jövőnk őrzője a Föld,
    Hát őrizzük meg egymásnak életek között.”

    Esküdtné Béleczki Petra
    SZÍNPOMPÁS VERSELÉS

    2018. április 11-én ismét megrendeztük hagyományos Költészet napi versmondó versenyünket az Iregszemcsei Általános Iskola alsó és felső tagozatán. A tanulók három korcsoportban versenyezhettek, az I. korcsoportban a 3-4. osztályosok, a II. korcsoportban az 5-6.osztályosok, és a III. korcsoportban a 7-8.osztályosok mérhették össze tudásukat. A rendezvénye részt vettek az intézmény Felsőnyéki Tagiskolájának tanulói is, így még izgalmasabbá vált a verseny.

    A kötelező vers is szabadon választható volt, hiszen egyetlen kötelező eleme az volt, hogy valamilyen színt kell tartalmaznia a költeménynek. Voltak olyan jelentkezők, akik saját verssel indultak (Szabó Rita 8.a, Szalai Barbara 6.a), és természetesen a többség 19-20. századi költők tollából idézett. A verseny nagyon szoros volt, hiszen volt olyan korcsoport, ahol az első és második helyezett között fél pont döntött.

    I. korcsoport helyezettjei
    I.helyNeubauer Noémi 4. oszt
    II.helyVásárhelyi Réka 3. oszt
    III.helySzabó Zoltán4. oszt
    II. korcsoport helyezettjei
    I.helyVecsei Zalán 6. oszt
    II.helyNémeth Dzsesszika 5. oszt
    III.helyMacher Róbert5. oszt
    III. korcsoport helyezettjei
    I.helyFelhősi Diána 8. oszt
    II.helySzabó Rita 8. oszt
    III.helyKovács Dorka7. oszt

    Különdíjasok: Tasi Luca Alíz 5.o., Szabó Rita 8.o., Paska Szilveszter 8.o.

    A versenyen a diákok nagyon szépen szerepeltek, hiszen közönség elé kiállni, verselni nem kis feladat még a Költészet Napján sem. Köszönjük a szereplő tanulók, szülők, felkészítő pedagógusok és a zsűri munkáját, mert ezzel a megmérettetéssel méltán ünnepelhettük meg a „Vers napját”!


    KEREKERDŐ MESÉI

    2018. április 6-án 13.00-kor került megrendezésre Kerekerdő meséi elnevezésű mesemondó versenyünk a Bartók Béla Művelődési Házban. A versenyen két korcsoportban 12 tanuló indult.A zsűrit Gyócsi Edit intézményvezető, Dobos Andrea művelődésház vezető és Novákné Bitai Éva iskolakönyvtáros alkotta. A versenyt egy kis ráhangoló qvíz játékkal indult, a jó megoldás eredményeképp cukorkát kaptak a gyerekek. A motiváló játék célja volt a verseny jó hangulatának megteremtése a gyerekekben lévő feszültség oldása. Az alsó tagozat minden évfolyamán volt jelentkező. A meséket a gyerekek szépen megtanulták ennek ellenére izgatottan várták a verseny eredményét a zsűri értékelését. Következő eredmények születtek:

    I. korcsoport helyezettjei
    I.helyCsicsman Liza 2.b oszt
    II.helyBalázsi Zsombor 1.a oszt
    III.helyIllés Hanna2.a oszt
    II. korcsoport helyezettjei
    I.helyPozsonyi Bence 4.a oszt
    II.helyHengli Bettina 3.b oszt
    III.helyVásárhelyi Réka3.b oszt

    Különdíjasok: Csike Barnabás és Novák Botond 3.a osztályos tanulók.

    A két korcsoportból az első és a második helyezést elérő továbbjutottak Tamásiba az április 11-én, és 18-án megrendezésre kerülő mesemondó versenyre.

    Varga Viola szervező
    TÖRIZSENIK VERSENY

    Iskolánkban első ízben került megrendezésre Törizsenik elnevezésű tanulmányi verseny. Az ötlet Kódiás Anita tanárnőtől származott. Tanulóinknak egy őszi és egy tavaszi fordulóban kellett számot adni történelmi ismeretikről.Az alábbi eredmények születtek:

    5. évfolyam
    I.helyMajor Orsolya
    II.helyVecsei Sándor Benedek
    III.helyOrsós Rebeka
    IV.helySzabó Kata
    V.helyKökény Noel
    VI.helyBalogh Ferenc
    VII.helyOlsen Susanna Svan
    VIII.helyVarga Vivána
    6. évfolyam
    I.helyMacher Rózsa
    II.helyVecsei Zalán István
    III.helyKökény Rubina
    IV.helySzalai Barbara
    V.helySzabó Nikolett
    VI.helyTóthi Viktória
    VII.helyMudris Noel
    VIII.helyTakács Kristóf Martin
    7. évfolyam
    I.helyTakács Dominik Olivér
    II.helyCsanádi Dominika
    III.helyTakács Larina
    IV.helyKalányos Csilla
    8. évfolyam
    I.helySipos Kristóf
    II.helySzabó Flóra
    III.helySzabó Bence
    IV.helySzabó Máté
    V.helySzabó Rita
    VI.helyDobos Attila
    VII.helyOrsós Fanni
    VIII.helyTakács Kristóf Martin

    Gratulálunk az elért eredményekhez! Köszönjük Anita néninek a megvalósítást!Jövőre újra várunk benneteket!


    HEGYHÁT TÖRTÉNELEM ÉS MŰVELTSÉGI VERSENY

    A Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskolája versenyt hirdetett, melynek témája a Hunyadiak kora.

    A versenyre összesen 24 csapat jelentkezett Gyönkről, Tevelről és Szekszárdról. Iskolánk három csapattal képviselte magát.

    A benevezett csapatok részt vettek két előfordulón. Az ott szerzett pontszámok összeadódtak, és a nyolc legjobb csapat bekerült a döntőbe. Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek, és két csapatunk a Hercegnők és a Fekete sereg tovább jutott a döntőbe.

    A csapatok elért eredményei:
    II.helyHercegnők csapata:
  • Macher Rózsa
  • Kökény Rubina
  • Szabó Rita
  • 270/246 pont
    V.helyFekete sereg csapata:
  • Szabó Nikolett
  • Szabó Máté
  • Szabó Bence
  • 270/218 pont
    XVI.helyHunyadi apródjai csapata:
  • Takács Larina
  • Mudris Noel
  • Szabó Renáta
  • 270/135 pont

    Mindhárom csapat szép eredményt ért el! A két döntős csapatnak további sok sikert kívánunk!


    Német szépkiejtési verseny

    A 2017/2018-as tanévben első ízben szerveztünk német szép kiejtési versenyt az idegen nyelvi munkaközösség tagjaival. Két korcsoportban : a 4-5-6. osztályosok, valamint a 7-8. osztályosok mérhették össze tudásukat.Összesen 11 tanuló vett részt a versenyen.

    Nagy izgalommal várták a kezdést. Először sorszámot húztak, így alakult ki a sorrend, hogy ki mikor következik. Első körben a saját maguk által választott szöveget olvasták fel. Amikor egy tanuló befejezte az olvasást, kezébe kapta a kötelező szöveget korcsoportjának megfelelően. Második körben ezt kellett felolvasniuk.

    . A négy tagú zsűri értékelése alapján a helyezettek :

    4-5.-6. osztályos kategória
    I.helyMacher Rózsa 6.a oszt
    II.helyNémeth Zoltán 4.a oszt
    III.helyTóthi Viktória6.a oszt
    7-8. osztályos kategória
    I.helySzalai Szabina8.a oszt
    I.helyOrsós Zsófia7.b oszt
    II.helySzabó Rita8.a oszt

    Mindnyájan nagyon szépen felkészültek, öröm volt hallgatni őket. Gratulálok a tanulóknak szép teljesítményükért!

    Köszönöm kollégáimnak a segítséget, iskolánknak és a Tamási Tankerületnek a támogatást!

    Novákné Bitai Éva


    Márton napi Szépíró verseny

    Idén is megrendezésre került az immár hagyományosnak mondható Szépíró Versenyünk 2016. november 10-én.

    Ezúttal bárki megmérethette magát betűvetés, illetve rímfaragás kategóriákban. Harmadik-negyedik, valamint ötödik és hatodik osztályosok jelentkezhettek nemcsak székhelyiskolánkból, hanem akár tagintézményeinkből is. Összesen 35 tanuló vett részt a délutáni versenyen.

    Miután 2016-ban ünnepeljük Szent Márton születésének 1700. évforduláját, így ez alkalomból két versenyzőnk, Kökény Rubina és Nagy Szilvia 5. b. osztályos tanulók, rövid kiselőadással készültek Szent Márton életrajzából.

    Az 1-es terem falait az ötödikesek „libás” rajzai és felsős tanulók másolt versei is színesítették. A lányok előadását követően elkezdődött a verseny. Az alsó tagozatosok Márton lúdja című mesét, a felsősök Szent Márton életrajzának egy részletét másolták le

    Miután elkészültek a másolt szövegek, a zsűri Gyócsi Edit intézményvezetőnk, Vajda Jenő int.vezető helyettesünk, Novákné Bitai Éva tanárunk és Ludvig Katalin Magyarkeszi Tagintézmény tanítója nekilátott a pontozásnak. Addig mi az udvaron vártuk a végeredményt, nagyon izgultunk. A következő helyezések születtek:

    3-4. osztályos kategória
    I.helyCsap Kata 3.a oszt
    II.helyOrsós Zoltán 4.b oszt
    III.helyFejes Inez3.b oszt
    5-6. osztályos kategória
    I.helyOrsós Alexandra5.b oszt
    I.helyTóthi Viktória5.a oszt
    II.helyKökény Rubina5.b oszt

    Jól sikerült a verseny, de azért sokat kellett írnunk.

    A versírás kategóriában egy vers született Kökény Rubina és Nagy Szilvia tollából.

    Mártonról

    Egyszer volt egy kisgyermek,
    azt gondolta, remete lesz.
    Elment hát egy szigetre,
    mérges gyökeret evett.
    De az Isten segített,
    meggyógyult a remete.
    A kisgyermek neve hát:
    Szent Márton, a lúdkirály.

    Márton volt egy híres szent,
    aki libaólba ment,
    azért ment libaólba,
    püspökségét feladja.
    De a libák gágogtak,
    így lett püspök Mártonka.

    Tóthi Viktória és Esküdtné Béleczki Petra


    Szlovénia idén ünnepli függetlenségének 25. évfordulóját.

    Ez alkalomból, „Szomszédunk Szlovénia” címmel rajzpályázatot hirdetett a Szlovén Köztársaság Nagykövetsége.

    A pályázat keretében- 2016. október 13-án- intézményünkbe látogatott Metka Lajnscek, Szlovénia meghatalmazott minisztere, és nagyköveti asszisztense Dragica Gaspar

    „I FEEL SLOVENIA” mottóval rendhagyó földrajz órát tartottak az iskola 7-8. osztályos tanulóinak.
    Az előadásnak a Polgármesteri Hivatal díszterme adott helyet.A közel egy órán át tartó tanórán bemutatták Szlovéniát, a szlovén kultúrát, történelmet, turizmust és oktatási rendszert. A bemutatók, videók képet adtak az ország sokszínűségéről, lehetőséget adva Szlovénia népszerűsítésére és az ország-ismeretek bővítésére.

    Merülj el te is Szlovénia szépségeibe, s nézd meg a Szlovén Turisztikai Hivatal promóciós videóit!

    Székely mesemondó verseny

    2016. április 6-án került megrendezésre az Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola alsó tagozatos tanulóinak meghirdetett mesemondó verseny. Ez a „mesedélután” immár szinte hagyománynak számít iskolánkban. A gyerekek újra és újra bevezetnek bennünket meseország kapuján, ahol együtt izgulhatunk a mesehősökkel.

    . Ebben az évben a székely népmesék világába repítettek el bennünket a mesélők. Hallhattunk bolondos, vicces, tanulságos, sőt még a székely nyelvre jellemző, eredeti stílusban elhangzó előadásokat is

    Két alsós korcsoportban indultak a versenyzők (1-2. évfolyam és 3-4. évfolyam). A gyerekek színvonalas teljesítményét 3 főből álló zsűri értékelte. A zsűri tagjai: Gyócsi Edit, intézményvezető, Gyugyi Gézáné, logopédus/elnök/, Novákné Bitai Éva, könyvtárvezető, tanár.

    Korcsoportonként a következő eredmények születtek:

    I. korcsoport
    I.helyCsap Kata 2.b oszt
    I.helySára Patrik 2.b oszt
    II.helyVásárhelyi Réka1.b oszt
    KülöndíjasCsike Barnabás1.a oszt
    II. korcsoport
    I.helyPazdora Viktória3.b oszt
    I.helyOlsen Susanne Swan3.b oszt
    II.helyTóth Boróka Hajna4.b oszt
    KülöndíjasMajor Orsolya3.a oszt

    Az 1-2. helyezettek, valamint a különdíjban részesülők oklevelet és kisebb ajándékcsomagot, a többiek emléklapot és csokit kaptak. Korcsoportonként az 1. helyezett tanulók képviselhetik iskolánkat a Tamásiban megrendezendő IX. Kistérségi Mesemondó versenyen.

    Minden versenyzőnek szívből gratulálunk, köszönjük nekik, hogy színesebbé tették ezt a délutánt. Bebizonyították, hogy a mai digitális világban is szükség van a népi hagyományok ápolására, s milyen kellemes kikapcsolódást jelent a személyesen előadott, élményszerű mesélés.

    Bódogné Pozsgai Márta, Mónos Lajosné

    Egy különleges matekóra

    Kevés ember felel igennel, ha megkérdezik tőle, szereted-e matematikát. Bonyolult, sokat kell számolni, elvont és még sorolhatnánk a jelzőket. Pedig életünk minden percében jelen vannak a számok: ha vásárolunk, ha főzünk, ha bankba megyünk.

    De egészen más a helyzet, ha játékos keretek között zajlik a foglalkozás: szórakoztat, érdeklődést kelt.

    Ebben a tanévben első alkalommal került megrendezésre hazánkban az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére a Digitális Témahét április 4- 8 között. A csatlakozó intézményeknek lehetőségük nyílott egy választott téma digitális eszközökkel, módszerekkel történő feldolgozására. A résztvevő pedagógusok szakmai tapasztalatokkal, a gyerekek pedig élményekkel gazdagodtak.

    Intézményünk is csatlakozott a témahéthez. Így tudtuk meghívni Székely „Penge” Pál, magyar dartsbajnokot, a Darts Matek program fejlesztőjét. A program a darts sportágat és a matematika tantárgyat elegyíti, ezáltal játékos formában sajátíttatja el a fejszámolást, és az alapműveleteket.Interaktív oktatási eszközökhöz lett kifejlesztve ez a program.

    A foglalkozáson a 3. és a 6. évfolyamos tanulóink vehettek részt. Nagyon jó volt látni, ahogy a gyerekek „dartsmatekoztak”. Kicsit sajnálták, hogy a darts sportot most nem próbálhatták ki, de ígéretet kaptak, hogy a későbbiek folyamán lesz lehetőségük erre is.

    Az biztos, hogy a matematika órák része lesz a program!

    Köszönjük Székely „Penge” Pálnak és DTH 2016-nak!

    IDFÁI


    „Mézes reggeli” az Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskolában

    A rendezvény hazai elindítását a Szlovén Mézes Reggeli kezdeményezés 8 éves gyakorlata adta, amit mára Európai Mézes Reggeli néven több Uniós tagország is átvett az alapötlet hasznosságára tekintettel.


    A kezdeményezés célja a méhek és az egészséges életmód népszerűsítése, a helyben termelt élelmiszerek megismertetése. Figyelemfelhívás a reggeli fontosságára, az egészséges táplálkozásra, mivel a rossz étkezési szokások gyakran már gyerekkorban kialakulnak. Ezért fontos feladatunk, hogy az egészséges táplálkozásra való nevelést minél korábban megkezdjük és ráirányítsuk a figyelmet a mézfogyasztás számos előnyére.

    A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület közös felhívására Szabóné Bódog Alexandra helyi méztermelő, az Iregi Méhészet vezetőjének segítségével, a Tolna megyei szaktanácsadó, Kersák Róbert támogatásával csatlakoztunk a „Mézes Reggeli” programhoz, melynek időpontja egész Európában 2015. november 20. Ezen a napon tanulóink megismerkedhettek Alexandra termelte különlegesen finom mézfajtákkal: akácméz, vegyes virágméz, napraforgó, mézharmat.

    Mézes reggeliben volt részük az Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskolában az alsó tagozatos diákjainak. A gyermekek óraközi szünetben 4 féle mézből kóstolgathattak, majd a kiválasztott mézfajtából annyit ehettek, amennyi csak jól esett nekik. A finom mézes reggeli után a kisdiákok méhecskés kifestő füzetnek is örülhettek, melyet a méhész szaktanácsadótól kaptak


    Magam és diákjaim nevében megköszönöm Szabóné Bódog Alexandrának „mézédes” felajánlását, és remélem a „Mézes reggeli” program is hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeink a jövőben még egészségesebben, tudatosabban táplálkozzanak


    Gyócsi Edit
    intézményvezető


    Márton nap Iregszemcsén

    Ködös Márton után

    Ködös Márton után
    Enyhe telet várhatsz,
    Havas Márton után
    Farkast soká láthatsz.
    Szent Erzsébet-napja
    Tél elejét szabja,
    Az András-napi hó
    A vetésnek nem jó.
    (népköltés)

    Hagyománnyá vált iskolánkban, hogy Márton nap környékén lámpás felvonulásra hívjuk az alsós tagozatos diákokat és szüleiket.Az idei évben a 4. évfolyamos tanulók szervezhették a Márton napi rendezvényt. A gyerekek nagyon nagy lelkesedéssel és örömmel fogadták a hírt, hogy idén is lesz lámpás felvonulás. A felvonulás után a gyerekeket és szüleiket finom pogácsa és forró tea várta az iskola tornacsarnokában. A rendezvény lebonyolításában segítséget kaptunk a helyi rendőrségtől és a polgárőrségtől, nekik ezúton szeretnénk megköszönni a segítségüket és támogatásukat.

    Szervezésben részt vevő pedagógusok: Deák Nelli, Rákóczi Anett, Veldi Ágnes, Ferenczi Nikolett Ria



    Emlékverseny Iregszemcsén

    2014. február 15-én rendezték meg Rozsnyai Mátyás Emlékverseny soron következő fordulóját intézményünkben, az Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskolában.


    Sok okos sakkozó mérte össze tudását 3 korcsoportban (alsó, felsős, középiskolás), akik érkeztek Tamásiból, Szekszárdról, Decsről, Paksról, Siófokról és Kéthelyről.
    Ez az emlékverseny napjainkra komoly versenysorozattá nőtte ki magát. 8 állomásból áll, amelyből a hat legjobb eredmény kerül az összetett verseny értékelésébe.
    A versenyzők között találhattuk a következő kisdiákjainkat is:
  • Tóthi Viktória
  • Frank Benedek
  • Frank Marcell
  • Kocsis Balázs
  • Kocsis Dániel
  • Orsós Roland
  • Vecsei Benedek
  • Vecsei Zalán
  • Tanulóink közül a legeredményesebben szerepelt Tóthi Viktória, aki korcsoportjában (1-2 osztályosok) I. helyezést ért el, és nem ez volt az első alkalom!


    Frank Marcell szintén kiváló teljesítményt nyújtott és megszerezte a legeredményesebb iregszemcseinek járó kupát.


    Kívánunk valamennyi kisdiákunknak és mesterüknek Lódi Lászlónak további szép sok sikert.
    K&H Vigyázz! Kész! Pénz! vetélkedő


    A K&H Csoport tovább folytatta a fiatalok pénzügyi oktatását célzó kezdeményezését, és a 2012/2013. tanévben is megrendezte a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő iskolás gyerekeknek, melynek célja a gyerekek pénzügyi ismereteinek bővítése, elmélyítése.
    A tudásversenyre általános iskolai tanulók nevezhettek 3-5 fős csapatokkal, két alsós (1-2. és 3-4. osztályosok) és két felsős (5-6. és 7-8. osztályosok) kategóriában.
    A háromfordulós verseny első, online fordulójában a csapatoknak a honlapon található 4 feladatot kellett megoldaniuk. A legjobb megoldásokat beküldő csapatok a regionális középdöntőkön versenyezhettek.
    A regionális pénzügyi vetélkedőn, Pécsen, a Deák Ferenc Általános Iskola tanulói méltán képviselték az intézményt! Az induló több mint 690 csapat közül diákjaink szép eredményeket értek el:

    5. helyezést ért el a 3.osztályos Kamatmanók csapata

    4. helyezést ért el az 5. osztályos Pénzmanók csapata

    3. helyezést ért el a 8. osztályos ReDoPaRoPa csapat

    2. helyezést ért el a 6. osztályos Trezor csapat

    Nagyon nagy dicséret illeti őket és a felkészítő tanáraikat: Mosberger Istvánnét, Barnáné Ágh Anikót és Godena Helgát!


    Tanulóink eredményei

    Iskolákban aktív kultúrális élet is folyik. Tanulóink az elmúlt időszakban több versenyen is részt vettek. A Szekszárdon, április 12-én megrendezésre került Bendegúz verseny megyei fordulójára két diákunk jutott el,Szabó Dorottya és Péti Brigitta. Dorka a 7.helyezést érte el, míg Brigi a 22. lett.Gratulálunk a lányoknak és felkészítő tanáruknak Szabó Gyöngyi tanárnőnek!


    2013. április 16-án került megrendezésre a TM EGYMI Göllesz Viktor Tagintézményben immár tizenhatodszor a Felfénylő Szavak Regionális Szavalóversenye. Iskolánk, idén először indította egyik tanulóját ,Orsós Andrást 3.b osztályos tanulót. A versenyen szebbnél szebb versek hangoztak el. A zsűrinek nehéz dolga volt. Iskolánk tanulója Orsós András harmadik helyezést ért el! Felkészítő tanára Furján-Ferenczi NikolettGratulálunk!


    ;
    2013.április 12-én a Tolna Megyei Zongoraversenyen Vásárhelyi Kornél 3.b osztályos tanuló arany fokozatban részesült.Gratulálunk neki!



    Újabb sportsiker!


    Iskolánkban a 2011/2012-es tanévtől nyílott lehetőség, hogy ritmikus sprtgimnasztika szakkörre járhassanak a lányok.

    Napjaink egyik legnépszerűbb női sportága. Gazdag, színes és sokrétű mozgásanyaga örömet és élményt jelent a sportoló és a néző számára egyaránt. Népszerűségét tovább fokozza az a tény, hogy a foglalkozásokat már igen fiatalon 4-5 éves korban el lehet kezdeni. Ebben az időszakban, a sportág alapját képező előkészítő mozgásokat szükséges oktatnak.

    2013. március 14-én, Siófokon mutathatták be először versenyen tudásukat intézményünk leányai, edzőjük Balláné Farkas Gabriella vezetésével szabadidő-sport kategóriában.

    A nagycsapat(8 fő) kötélgyakorlatot mutatott be, mellyel ezüstminősítést szereztek!

    Tagjai:Barna Brigitta, Tüttő Dóra, Szabó Dorottya, Szolvik Csenge, Adonics Vivien, Csanádi Dominika, Tóth Boróka és Csurgai Viktória

    .


    A kiscsapat,melyet Szabó Dorottya és Csanádi Dominika páros alkotott, aranyminősítést kapott bemutatott szabadgyakorlatukért!


    Gratulálunk a lányoknak és edzőjüknek, Gabi néninek! Kívánunk nekik további szép sikereket!

    Több fellépésük is lesz, legközelebb április 20-án láthatjuk Őket Gyulajon, majd pünkösdkor Nagyszokolyon!

    Képek megtekinthetőek a Galériában. Több információért pedig kattintsanak ide!


    Rajzpályázat eredményei


    Az Iregszemcse Kultúrájáért Alapítvány által meghirdetett Március 15-i rajzpályázat díjazottjai:


    Alsó tagozat
    I.helyCsizmadia Dorina3.b oszt
    II.helyKovács Dorka2.b oszt
    III.helyKörnyei Kevin4.a oszt
    KülöndíjSzabó Renáta3.a oszt
    Felső tagozat
    I.helyBerki Gabriella7.b oszt
    III.helySárközi Krisztina8.b oszt
    III.helyRádi Dorina,Orsós Renáta, Nosztics Patrícia, Tórizs Roxána8.a oszt

    Gratulálunk nekik!


    Bendegúz eredmények



    Iskolánkban 2013. február 22-én került megrendezésre a Bendegúz Országos Anyanyelvi Tanulmányi verseny első fordulója, melyen a következő eredmények születtek:
    NévÉvfolyamPontszámHelyezés
    Szabó Dorottya
    5. oszt
    25 pont
    2. Megyei döntős
    Péti Brigitta
    5. oszt
    15 pont
    33. Megyei döntős
    Vásárhelyi Kornél
    3. oszt
    11 pont
    47.
    Szalai Szabina
    3. oszt
    7 pont
    100.
    Kolocz Mínea
    3. oszt
    8 pont
    72.
    Lückl Levente
    3. oszt
    pont
    68.
    Szabó Flóra
    3. oszt
    8 pont
    86.
    Sipos Kristóf
    3. oszt
    5 pont
    115.
    Szűcs Péter
    3. oszt
    7 pont
    94.

    Gratulálunk valamennyi versenyzőnek az elért helyzésükért! Dorkának és Briginek sok szerencsét kívánunk a további megmérettetésen!


    Moziban jártunk!


    Ki ne szeretne távoli, ismeretlen tájakon kalandos felfedezéseket tenni? Mi igen, ezért 2013. március 4-én 60 alsó tagozatos tanulóval megnéztük Sir David Attenborough csodálatos természeti képekkel teli filmjét, A pingvinkirályt.

    Rex, a fiatal királypingvin nagy örömmel kalauzolt bennünket körbe hazájában, az Atlanti-óceánon található, az Antarktiszhoz közeli Dél-Georgia szigetén. Megismerhettük szülőhelyét, a Pingvin várost, valamint unokatestvéreit, Larry-t és Moe-t. Rex kalandozásait követve bepillantottunk a királypingvinek és más, itt élő állatok jeges, fagyos hétköznapjaiba. Főhősünk nemcsak barátra talált, de a felnőtté válás nehézségeivel is sikeresen megküzdött. A lenyűgöző 3D-s természeti képeknek köszönhetően Rex-szel együtt áztunk, fáztunk, féltünk és örültünk.

    Aki még nem látta a filmet, feltétlenül nézze meg!



    Veldi Ágnes és Takácsné Szuhai Aranka

    Versmondó verseny Szekszárdon


    2013.02. 25-én került sor a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza által szervezett Hollós László Tolna Megyei Természetismereti Versmondó Versenyre. A közel hatvan versenyző csodálatos versekkel lepte meg a közönséget, akik nagy tapssal jutalmazták meg őket. A verseny végén minden részt vevő szavaló emléklapot kapott és ajándékban részesült.

    Oklevélben részesültek: Szűcs Péter László 3.a, Csizmadia Dorina 3.b, Horváth Klaudia Bernadett 3.b, Viszti Bianka 3.b és Vásárhelyi Kornél 3.b osztályos tanulók.

    Ezúton is szeretnénk megköszönni a segítőkész és támogató szülőknek: Szűcs Cecíliának és dr.Vásárhelyiné dr Kersák Líviának, akik hozzájárultak a versenyen való részvételünkhöz.



    Bati-Varga Anita és Furján-Ferenczi Nikolett tanítók


    Alsósok farsangjáról


    2013. február 22-én színvonalas farsangi parádét láthatott a közönség az iskola tornatermében. Az alsó tagozatos tanulók mutatták be jelmezeiket. Minden osztály készült csoportos produkcióval, néhányan pedig egyénileg léptek fel.
    „Láthattuk” a láthatatlan tanulókat, kéményseprők tisztították kéményeinket. A hangyák elcsenték a legnagyobb papírtortát, az iskola rabjai pedig falat romboltak. Cowboyok táncoltak napjaink nagy slágerére, country ördögök mutattak be fergeteges produkciót. Két „színes” előadás is szerepelt a programban: színes ceruzák változtak szivárvánnyá, a Föld nevű bolygón eljöttek közeli s távoli földrészek gyermekei Atlasz kíséretében.




    Kroki szólóban érkezett és szerencsére nem volt éhes. Őt követte pulikutya, aki szintén szelídnek bizonyult. Az állati sort folytatta kakaska, majd nyulacska érkezett, aki nem akart a kalapjából kimászni. A növényvilágot képviselte egy hatalmas szőlőfürt és a tölgyfa, melynek odújából mókus kukucskált. Mese és filmszereplők is ellátogattak hozzánk: Piroska, Hótündér, Pókember és Sikoly. Cigány ember is volt a felvonulók között. A játékok birodalmából flipper tért be a mulatságra.




    A zsűrinek valóban nehéz dolga volt, végül több helyen is holtverseny alakult ki. A helyezettek a szülők szorgos kezének köszönhetően tortát kaptak. Mindenkinek jutott ajándék, akik nem értek el helyezést csokit kaptak vigaszdíjul. Amíg a zsűri tanakodott, addig a büfében kapható volt szendvics, sütemény és üdítő. Az idei zsűri tagjai: Gyócsi Edit ig. nő, Horváthné Borbás Erzsébet volt ig.helyettes, Horváthné Kránicz Marcsi SZMK-tag, Nagy Zita tanárnő, Orsós Helena DÖK-tag.




    Köszönet a szülőknek a tortákért, valamint a szendvicsek elkészítéséért és a süteményekért!! Köszönjük támogatóinknak felajánlásaikat! A farsangról készült képek megtekinthetők a Galéria menüpontban!



    Dancing Queens

    Az iregszemcsei Dancing Queens csoport 2013. február 22-én felléptek a Siófokon megrendezésre kerülő C&M Dance Studio Jótékonysági Gálaestjén a Ments-vár Alapítvány javára.
    Az est teljes bevételét a sérült, beteg gyerekek integrációját elősegítő Ments-vár Alapítvány kapta.
    A lányok,kitartó és szorgalmas munkával készültek hónapokig a fellépésre, hogy minél színvonalasabb műsorral nyűgözhessék le a közel 420 fős közönséget.

    A Dancing Queens csapat:
    Bebesi Izabella
    Bencze Ildikó
    Pazdora Vivien
    Rózsa Eszter
    Kozma Vanessza
    Csáky Cintia
    Felkészítő tanáruk: Kovács Franciska

    Továbbra is várjuk azok jelentkezését,akik szeretnének táncolni tanulni!
    Táncórák: csütörtökönként 1500-1530 alsó tagozatosoknak és 1530-1630 felső tagozatosoknak
    Bendegúz

    Gyermek- és Ifjúsági Akadémia

    nyelvÉsz

    Országos Anyanyelvi Tanulmányi Verseny



    Iskolánkban 2013. február 22-én került megrendezésre a Bendegúz Országos Anyanyelvi Tanulmányi verseny első fordulója, mely a nyelvÉSZ nevet viseli.
    Minden gyermek lelkesen oldotta meg a feladatokat, melyre 45 perc állt a rendelkezésükre. Mindannyian apró ajándékokat: képeslapot, csokoládét, 2000 Ft-os könyvutalványt és emléklapot kaptak részvételükért.
    A legjobbak áprilisban a megyei fordulón vesznek részt Szekszárdon.Reméljük, minél több diáknak sikerül iskolánkat képviselni a megyei döntőn!

    A versenyen részt vett tanulóink:

    Vásárhelyi Kornél 3.b osztály
    Kolocz Mínea 3.a osztály
    Lückl Levente 3.a osztály
    Sipos Kristóf 3.a osztály
    Szabó Flóra 3.a osztály
    Szalai Szabina 3.ba osztály
    Szűcs Péter 3.a osztály
    Péti Brigitta 5. b osztály
    Szabó Dorottya 5.b osztály

    Itt szeretnénk egyben köszönetet mondani a felkészítő tanítóknak, tanároknak és a szülőknek, akik anyagilag hozzájárultak a verseny sikeres megrendezéséhez.

    Deák Nelli szervező tanító


    Zrínyi Ilona matematikaverseny


    A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona kétfordulós (területi, országos) matematikaversenyt. A versenyt teszt formájában bonyolítják le.

    A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánják mérni.

    Iskolánkat az alábbi tanulók képviselték:

    Adonics Vivien Réka 4.oszt
    Béres Gabriella 4.oszt
    Jankó Dominik 4.oszt
    Környei Kevin Olivér 4.oszt
    Máté Alexandra 4.oszt
    Pál Virág Vivien 4.oszt
    Pazdora Vivien 5.oszt
    Péti Brigitta 5.oszt
    Radovics Dóra 7.oszt
    Simon Luca 4.oszt
    Susóczki Viktor 6.oszt
    Vásárhelyi Kornél 3.oszt


    A verseny 2013. február 15-én Tamásiban, a Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézményben zajlott. Az eredményekről február 18-án lehet érdeklődni a MATEGYE oldalán.


    Szavalóverseny

    Iskolánkban idén is megrendezésre került a szavalóverseny, melynek témája most a tél volt. Nagy örömünkre felhívásunkra sok alsó tagozatos kisdiák jelentkezett. Osztályonkénti selejtező után az 1-2. osztályosok kategóriájában 17 fő, a 3-4. osztályos korosztályban 22 fő indult. A zsűri először mindenkitől a kötelező verset hallgatta meg, majd a szabadon választott költemények következtek. Az izgatott kispajtásoknak nem kellett sokáig várni az eredményhirdetésre, bár a zsűrinek nehéz dolga volt, mert sok szép szavalatot hallhattak.

     1-2. osztályosok eredményei:

    I. helyezett: Szolvik Csenge Napsugár 1. b osztályos tanuló

     II. helyezett: Mizerák Violetta 1. a osztályos tanuló

    III. helyezett: Kovács Dorka 2. b osztályos tanuló

     3-4. osztályosok eredményei:

     I. helyezett: Vásárhelyi Kornél 3. b osztályos tanuló

     I. helyezett: Szakács Dominik 4. b osztályos tanuló

    II. helyezett: Csizmadia Dorina 3. b osztályos tanuló

    III. helyezett: Orsós Gyöngyi 4. b osztályos tanuló

    Gratulálunk a versmondóknak!